AZ OSCAR GÁLA ELEGANCIÁJA
A 20. század elejétől a mozifilmek egyre nagyobb teret hódítottak és ezzel együtt filmszínészek emelkedtek a semmiből az egekig. Egy új kor ikonjai, akik színészi játékukkal, viselkedésükkel és megjelenésükkel sokszor nagyobb hatást gyakoroltak az emberekre, mint a királyi családok tagjai. Új trend volt kialakulóban, amit kétségkívül azok formáltak, akiket a mozivásznakon – vagy később a televízióban – láthattunk.
Szerző és cikkei
Szerző: MAGYAR Márk | A szerző további cikkei
Ingyenes bevezető
Az 1920-as években a filmkészítés megállíthatatlanul dübörgött, Amerikát elárasztották a filmstúdiók és egyre több szegény sorsú fiatal látott menekülő utat a színészi karrierben. Az évtized végén Louis B. Mayer (az MGM alapítója) által megrendezésre került – ekkor még zárt körben – az első olyan gála, amely a filmipar legjobbjait díjazta. A Hollywood Roosevelt Hotelben rendezett gálavacsora Formális dress code-ot határoz meg, ami mellett a szervezők a mai napig, 90 év elteltével is kitartanak. De hiába a közel egy évszázados hagyomány, a megjelenés iránti tisztelet egyre kevésbé látszik fontosnak.
A 30-as, 40-es évek gálái a legapróbb szikráját sem mutatták annak, hogy a színészeknek ez csak egy újabb alkalom lenne arra, hogy önkényesen szembefordulva a konvenciókkal már a gála megkezdése előtt főszerepbe helyezzék magukat. A rivaldafény akkoriban sokkal inkább azoknak járt, akik tehetségükkel díjat nyertek és a színpadra hívták őket. A nézőteret szmokingot és frakkot viselő urak, valamint kis- és nagyestélyiben pompázó hölgyek töltötték meg. A résztvevők nem a megjelenésükkel, sokkal inkább az eredményességükkel váltak emlékezetessé. A szmoking lehetővé tette a feltörekvő színészeknek, hogy akár közvetlenül a kor leggazdagabb producerei mellett is fesztelenül ülhessenek.
A cikk továbbolvasásához Insider státusz szükséges! Amennyiben rendelkezik ezzel a jogosultsággal, kérjük, kattintson a BEJELENTKEZÉS gombra. Ha még nem rendelkezik Insider sztátusszal, javasoljuk, vegye fontolóra, hogy csatlakozik közösségünkhöz!