Chanel és a tweed: különös részletek egy anglomán francia igaz történetéből

A történelem és az igaz mesék már sokszor bizonyították, hogy a sikerhez vezető göröngyös úton a hamuban sült pogácsán és a jó ötleten kívül szorgalomra, szerencsére és szenvedélyre is szükség van. Gabrielle Chanel esetében a szenvedély egy angol férfi és az angol kultúra iránt érzett rajongása volt. Első szerelme, Arthur Boy Capel megismertette a sziget vidéki szépségeivel, a tradicionális sportokkal, a lovaglással és a vadászattal. A sors azonban a karrier mellé a magánéletben nem adott boldogságot: Boy tragikus autóbalesetben fiatalon elhunyt. A szeretett férfit ugyan elvesztette, az angol kultúra iránt érzett ragaszkodása azonban élete végéig vele maradt. Coco Chanel, az egyik legnagyobb francia divattervező igazi anglomán volt.

Későbbi szeretői közül egy másik angol férfi, Westminster hercege volt az, aki egy vidéki vadászat alkalmával 1928-ban bemutatta egy tweed szövőműhely tulajdonosának. Tweed anyagból korábban főként sportruházat készült, a francia couture világában addig ismeretlen fogalom volt, ám tudjuk, hogy a tervező szeretett új anyagokkal kísérletezni. Chanel 1928-tól kezdve minden kollekciójában felhasználta ezt a kiváló minőségű szövetet.

A kis brit vidéki szövőgyár és a csillogó párizsi szalon életébe azonban egyaránt közbeszólt a második világháború és az azt követő "new look" divat, amihez nem passzolt sem a rusztikus tweed, sem pedig a letisztult Chanel stílus. 1954-ben, amikor 15 év kihagyás után, 71 éves korában a Mademoiselle újranyitotta a divatházat, főként egyszerű szabású sötétkék dzsörzékosztümöket tervezett. A közönség azonban ettől nem volt elragadtatva. Az átütő sikert pár évvel később az hozta meg, hogy kedvenc anyagából, a tweed szövetből készítette el a legendássá vált kosztümöt, ami mára a feminin elegancia szinonímája lett.

Miben rejlik a titok, ami ma is ugyanolyan hordhatóvá teszi ezt a közel 60 éves ruhadarabot? A szabásvonal és az anyag esztétikai jellemzői együtt adják a választ a kérdésre. A buklé kosztüm   szimbóluma a 20. századi női emancipáció kiteljesedésének, mely során megteremtődött a modern nő, aki egyenragú, de nem egyforma a férfival, és bár a férfi öltöny szabásvonalaiból, és egy maszkulin karakterű anyagból alakult ki, a végeredménye mégis egy rendkívül feminin öltözet.

A világon a nők álma a hatvanas évekre a Dior ruha helyett a Chanel kosztüm lett. Grace Kelly protokoll rendezvényeken viselte, Romy Schneider a filmvásznon. A hírességek közül azonban Jackie Kennedy rózsaszín kosztümje volt az, ami örökre bevonult a világtörténelembe. Ezt viselte ugyanis aznap, amikor 1963. november 22-én férjét, John F. Kennedy-t meggyilkolták. A vérfoltos ruhadarabot most az amerikai Nemzeti Archívum őrzi elzárva, és legkorábban csak 2103-ban kerülhet újra napvilágra.

A kosztüm érdekessége, hogy nagy valószínűséggel nem a párizsi Chanel szalonban készült. Egy New York-i szabóság, Chez Ninon megvásárolta Chaneltől a szezon aktuális szabásmintáit, és legalizált másolatokat készített azok alapján. A Mademoiselle ugyanis soha nem bánta, sőt, egyenesen bóknak vette, hogy ruháit másolták. Bevett szokása volt, hogy tengerentúli és angol konfekció áruházaknak adott el olcsó vászonból varrt mintadarabokat még a kollekció bemutatása előtt, hogy azok egy időben kerülhessenek a boltokba. Olyannyira népszerűek voltak a modelljei, hogy a hidegháború közepén, 1967-ben még a vasfüggönyön túlra is eljutott a Chanel tweed kosztüm. Moszkvában a Vörös téren rendezett 7db  öltözetből álló kiállítást 35 ezer ember tekintette meg pár nap alatt.

Chanel nem csupán a híreseknek és gazdagoknak készített ruhákat, hanem önmagának is. Kedvenc kosztümjét, egy bézs színű darabot olyan sokat viselte, hogy állítólag a leesett gombok helyett egy biztosítótűvel fogta össze. Ennek a bézs tweednek a különleges mintáját az adta, hogy a gyapjú és moher szálak különböző mértékben szívták magukba a festéket, amitől kirajzolódott az anyag kockás szövése. Az 1950-es években még csak utólag tudták a kész szövetet egyben megfesteni. A technika fejlődésével azonban lehetővé vált hogy különböző színű és struktúrájú fonalakat, bársonyszalagot, flittert, lurexet és egyéb különleges szálakat tudnak összeszőni. Így született meg a tipikus Chanel buklé tweed szövet. Buklénak az olyan fonalat nevezik, amit több szálból sodornak, ám ezeknek eltérően állítják be a kötélsúrlódását, így a szálcsoportban jellegzetes kis hurkok alakulnak ki. Ahhoz, hogy ilyen eltérő tulajdonságokkal rendelkező fonalakból és szalagokból szövetet tudjanak szőni, bizonyos szálakat olajzni kell, hogy jobban csússzanak a gépeken, ezért a kész anyagot szövés után speciális körülmények között átmossák.

Az angol műhely, ahol ezeket a különleges fonalakat és ebből készült anyagokat gyártják, ma is családi vállalkozás, és minden Chanel kollekcióban részt vesz. A tervezés úgy indul, hogy a francia divatház vezetője, Karl Lagerfeld inspiratív képeket küld az angol műhelynek, például egy festmény részletét vagy természeti fotót. Ezeknek a hangulatához és színeihez azután egy fekete kartonpapíron válogatják össze a fonalakat, majd egy kézi szövőben kisebb mintákat készítenek. A kiváló minőségű alapanyagon    kívül nagyon fontos a színharmónia. Ha túl egyforma árnyalatúak a fonalak, akkor unalmas lesz a szövet, de ha túl színes, akkor azért nem lesz szép a végeredmény. A mintadarabokon még a párizsi szalonban módosítanak, néha több kéket, néha kevesebb rózsaszínt kíván a tervező. Általában egy tucat mintából csak 2-3 félét választanak gyártásba, és ezekből is először csak 15-20 métert szőnek egy-egy kollekcióhoz. A divatbemutató után minden Chanel üzlet vezetője maga választja ki, hogy a kifutón felvonult ruhák közül melyikből hány darabot rendel a boltjába. Ekkor kezdik el a nagyobb mennyiség szövését a textilgyárban, azonban a "nagyobb mennyiség" ne tévesszen meg senkit, mert ez sem több pár száz méternél, még ready to wear, azaz konfekció kollekció esetében is.

A világon ma alig több mint 3000 nő van, aki haute couture szalonban vásárol, és ebből is csupán néhány száz, aki rendszeresen. Egy méretre készült Chanel kosztüm 8 millió forint körüli összegtől indul, de egy couture estélyi ruha ára, amire több százezer darab gyöngyöt egyenként kézzel varrnak fel, a csillagos ég. Ezek után ironikusnak tűnhet, hogy Gabrielle Chanel, az angol vidéki embereken és a szegény francia halászokon látott darabokat tette népszerűvé az elit körében, az üzenete azonban szerintem nem ez. Sokkal inkább az, hogy jól öltözött lehet az arisztokrata osztályon kívül is bármelyik nő, akiben megvan rá az igény.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a buklé tweed kosztüm mára önálló jogosultságú ruhadarab lett, nem csupán egy luxusmárka terméke. Magában foglal mindent, ami a 20. századi európai kulturális örökségünk része: a párizsi szalonok csillogását, a kiváló angol szövetgyártás maunfakturális tradícióit, a női emancipációt, és azt a feminin eleganciát, ami a világon minden nőt jól öltözötté tesz kortól és társadalmi kiváltságtól függetlenül.