A FEKETE "RENDELLENES" VISELÉSE

Talán a legelső mantra, amit a klasszikus stílussal ismerkedők bebifláznak, hogy a fekete szín estélyi és ünnepélyes alkalmakra való. Pont. Nem véletlenül van ez így, hiszen ha létezik rossz beidegződés a modern öltözködésben, akkor az jó eséllyel a fekete színnel kapcsolatos. Az emberek ugyanis vagy tudatlanul, de rosszul használják, vagy tudatosan elkerülik, mert nem tudják megfelelő minőségben és környezetben viselni azt. Nem is csoda, hiszen lássuk be, azok az idők két világháborúval ezelőtt elmúltak, hogy az átlag férfi ruhatárában szmokingra legyen szükség a szombat esti kaszinózáshoz, és mivel öltönnyel kapcsolatos ismeretek terén sem állunk már túl fényesen, a fekete szín sokkal inkább a perifériára csúszott, mint azt egyébként a klasszikus stílus előírja. Így aztán az alapdarabokat előíró kapszula kollekciók jogosan a “nem ajánlott kategóriába” sorolják az ében szetteket, no nem azért mert eredendően hibásak, hanem mert keveseknek adatik meg olyan árnyalt ruhatár (vagy az ahhoz szükséges életvitel), hogy hasznosítani is tudja azokat. Mi van azonban akkor, ha valaki már olyan szintre lépett, ahol nem csak a szükséges alapkollekcióval rendelkezik, de a hozzájuk tartozó releváns műveltséggel is, melynek segítségével kialakultak a szenzorai, hogy egy kiterjedtebb ruhatárral is eligazodjon? Nos ez az a pillanat, amikor talán eljön az ideje kockázatot vállalni, és valami szokatlannal próbálkozni. Nem azért, mert baklövés a jól bevált, betonbiztos alapdaraboknál maradni. Sokkal inkább azért, mert megjelenésünk végső soron a személyiségünk lenyomata kell hogy legyen, egy önálló idiolektus, ha úgy tetszik, amit viszont csak kísérletezés és organikus megújulás útján érhetünk el.

No de térjünk rá a konkrétumokra. A fent látható zakós összeállítás kérem nem más, mint az estélyi elegancia lefordítása egy laza szombat estére, a (smart) casual szint legteteje, amikor a dinner jacket, sőt még egy fekete öltöny is túl sok lenne, de a zakóból nem engedünk. Az alkalom lehet egy randevú, egy kötetlen koktélozás, vagy egy baráti összejövetel, a lényeg az este formalitásokat nélkülöző oldottságában rejlik. Megtehetnénk, hogy maradunk kedvenc sötétkék zakónknál, és az összeállítás semmit sem veszít az értékéből. Ha azonban valakit kimondotta vonz a fekete színben rejlő erőteljes vizuális töltet, és ruhatára annyira kiforrta magát, hogy megengedheti magának ezt az alternatívát, akkor miért is ne? Hát nem pont az a szép a klasszikus eleganciában, hogy mennyi finom árnyalattal fejezhetjük ki magunkat a társadalmi összejövetelek kaleidoszkópokat megszégyenítő kavalkádjában?

Néhány dolgot azért jó, ha betartunk. Az első talán nem meglepő, de a cipőnk mindig legyen fekete. A másik, hogy a fekete szín viselésének alapfeltétele az elsőrangú anyagminőség, máskülönben a végeredmény olcsó és slampos lesz. A zakós összeállításban például egy Super 150s kasmír/hopsack keverék zakót láthatunk, amely kiválóan megfér a szürke flanelnadrággal, de jó ha tudjuk, korántsem minden kelme lenne ennyire kezesbárány egy ilyen “kényszerházasságban”. Ne próbáljunk hát új értelmet csiholni régi ballagási öltönyünkből, ha ránk jönne se, annál ugyanis sokkal komolyabb rálátás és tapasztalat szükségeltetik, hogy valaki egy ilyen szettet állítson össze. Ezzel rá is tértünk a harmadik megfontolandó pontra, a kombinálhatóságra. A nadrág talán az egyszerűbb vonatkozás, hiszen, ami a sötétebb kékekkel és a szürkékkel működik, az jó eséllyel itt is fog. Érdekesebb az aláöltözet kérdésköre.

Az ing karaktere ugyanis sokkal talányosabb. Valószínűleg legtöbben automatikusan a fehérhez nyúlnának, amely nem hiba, de talán túl erős, az ünnepi fekete szetteket idéző kontrasztot biztosít, amely nem biztos, hogy minden esetben kellően fémjelzi, hogy a fekete szín casual felhasználási területén járunk. Ha azonban tovább tompítunk a színeken, és halványabb krém, sárga, sőt akár lila vagy rózsaszín árnyalatokat választunk, ne adj isten a csíkos mintát is beemeljük a képletbe, akkor máris elvesszük az élét a feketével kapcsolatos formálisabb konnotációknak. Ahogy a kordöltönyös kép is fémjelzi, kiváló választás lehet a farmer is, mert természetes fakulása miatt az azt körülölelő fekete szövet éppen annyit veszít erőteljes impulzusaiból, hogy a kontraszt ne legyen túlzó. Az már bevallom, kissé véleményes, hogy Crompton Úr miért zsebes verziót választott, azonban mindez az alapkoncepción mit sem változtat. A kord zakó egyébként verszatilitása miatt szólistaként is megállná a helyét elütő nadrággal.

A fekete létjogosultságát a kötetlen ruhatárban mi sem fémjelzi jobban, mint hogy a nagy szövetgyártók, így például a Harrions vagy a W.Bill, számos éjsötét, mégsem kimondottan formális kelmét tud felajánlani a palettájáról a témában érdeklődőknek. Míg  mindez csupán egy kis niche a klasszikus öltözködésben, remélem, a magazin olvasóinak talán egy remek lehetőség, hogy a cikkből inspirálódva gyakrabban használjanak egy színt, amelyet, formális események híján, oly keveset van alkalmuk viselni.