FÉRFI RÓZSASZÍNBEN?

Mindenekelőtt leszögezném, a cikk célja semmiképp sem az, hogy bárkit is rábeszéljen rózsaszínű holmik viselésére, sokkal inkább afféle “ördög ügyvédje” típusú felszólalás, abban a “koncepciós perben”, amiben ezt a színt legtöbben már előre elítélték. Bevallom, én magam egyelőre nem érzek ingerenciát rá, hogy ennyire színes darabokat hordjak, azonban egy percig sem gondolom, hogy személyes preferenciáim bármennyire is befolyásolnák a klasszikus elegancia rajtam kívül álló erőit, melyek korántsem tekintenek egyfajta esztétikai páriaként a pinkre. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen egy szín, a megfelelő környezetben persze, önmagában sosem jó vagy rossz, legfeljebb előnyös vagy előnytelen a jellegzetességeinkhez és karakterünkhöz viszonyítva. Persze a közfelfogás egyértelműen a nőiességgel párosítja a rózsaszín valamennyi árnyalatát, és már gyermekkortól arra int, hogy kerüljük még a bizonyos fényviszonyok között ennek tetsző tónusokat is, ha nem akarjuk kockáztatni férfiasságunkat. Bármilyen erős is azonban az általános előítélet (legalábbis a férfi társadalomban), látni fogják, hogy igen is lehet stílusosan viselni efféle öltözéket is, amennyiben törekszünk rá (ahogy egyébként a klasszikus vonalon mindig), hogy megtaláljuk a juste milieu-t a páváskodó dandyk színkavalkádja, és az élből rugalmatlanok teljes elutasítása között.

No de miért is juthat eszébe bárkinek egyáltalán a pink viselése? Nos, egy ilyen színválasztás valójában egy nagyon erőteljes vizuális többlet, ami, főként semlegesebb ingereket kiváltó ruhadarabok társaságában, erős kontrasztú összeállításokat eredményezhet, hasonló elven,  mint mondjuk a tengerészkék használatakor. Na mármost, kontraszt létrehozása az egyik legelemibb trükk a színtársítások területén, melynek erősségét érdemes a bőrünk, hajunk, szemünk színéhez hangolni, ezáltal maximalizálva a ruha és viselője közti harmóniát. Fontos kiemelni azonban, hogy kontraszt létrejöttéhez egyáltalán nincs szükség a skála legerősebb, legtelítettebb színeire, hiszen ez egyrészt ütközhet a személyiségünkkel, öltözködésbeli filozófiánkkal és egyébként az imént felsorolt külső karakterjegyeinkkel is.

Persze tény, hogy az efféle megjelenés lecsengése mindig sokkal pozitívabb, ha társul mellé kellő mennyiségű maszkulinitás, amely ellensúlyozza a színnel társított prekoncepciókat, azonban ezzel együtt is komoly elvakultsággal kell rendelkezni, hogy valaki nőiesnek tituláljon egy olyan szettet, mint, az fenti zakó, amit Orazio Luciano szabóságában készítettek a Permanent Style alapítójának, Mr Simon Crompton-nak. A tompított színkarakter kifinomult, letisztult verzióban tárja elénk a rettegett rózsaszínt, és a kord struktúrája egyfajta rusztikusságot ad az anyagnak, ami tovább erősíti a maszkulin jelleget.

A rózsaszín megjelenése nagy felületen persze markáns, azonban mégsem törvényszerűen hivalkodó vagy rikító. Látszólag ezek hasonló fogalmak, azonban a két pólus között nem árnyalatnyi a különbség. Az előbbi mindenképpen egy olyan személyiséget takar, aki bár láttatni akarja, hogy szereti és érti a színeket, ugyanakkor képes önuralmat tanúsítani viseléskor, és nem válik sokká, harsánnyá. Ahogy a sokat emlegetett Feiks Jenő írta, nem “strébere az öltözködésnek”.  Persze ilyen fokú önmérséklethez stabil kompetenciára épített ízlésvilág szükségeltetik, ami nem mindenkinek (lásd fenti kép) adatik meg.

No persze sokaknak talán a rózsaszín szabósági darabok így is extrémnek bizonyulhatnak, hiszen korántsem alapszínről van itt szó. Számukra akad ennél kevésbé feltűnő módja is a pink ízléses viseletének, méghozzá kisebb, kevésbé feltűnő felületen, mondjuk az ingek terén. Általánosságban véve a rózsaszín ing minél visszafogottabb, halványabb, annál jobban képes reprodukálni a fehér változathoz hasonló semleges háttér szerepét, különösen azok számára, akik bőrét kékes árnyalat helyett inkább a pír jellemzi. A fakó pink ingek előnye, hogy remekül passzolnak például tengerészkék vagy szürke szövetekhez, melyek történetesen az egyik leggyakoribbak a klasszikus palettán. Sőt, a korábban emlegetett Mr Cromtpon szerint Londonban a szín visszafogott árnyalatai olyannyira elfogadottak, hogy viselőjükre formális környezetben sem néznek ferde szemmel.

A rózsaszín ing valójában elég formálisnak mondható, hogy akár morning dress-el párosítsuk. A fenti képen Mihály kenti herceg demonstrálja, hogy miként tehetjük meg ezt hozzáértésünkről téve tanúbizonyságot, miközben a legapróbb árnyék sem vetül férfiasságunkra.

A casual vonalon is új színfolt lehet egy ilyen ing, mondjuk oxford változatban, kötött áruval kombinálva. Visszafogott árnyalatokkal dolgozva, a kék, szürke, krémszínű, sőt a zöld ruhadarabokkal is remekül megfér a rózsaszín, hiszen csupán egy leheletnyi kiegészítő színként funkcionál, mellékszereplőként, ami nincs fókuszpontban.

Természetesen a nyári kötetlen öltözködés keretein belül sem elképzelhetetlen ez a szín, akár sima, csíkos vagy kockás verzióban sem, mondjuk egy len camp collar ing  formájában, vagy esetleg klasszikus paraméterekkel, egy világos, nyári öltönnyel.

Tudom, a többség a cikk után is ódzkodni fog ettől a színtől, és ez csak természetes, hiszen nem mindenkinek való a színes öltözködés, alkat és beállítottság kérdése ez, valójában egy felettébb személyes dolog. Azonban fogadjuk el, hogy csak mert valami nem egyezik a preferenciáinkkal, attól még teljes értékű része a klasszikus eleganciának és az igényes, maszkulin öltözködésnek. Így a rózsaszín is lehet a férfias megjelenés komplementere, amennyiben persze a viselője férfias tartalommal tölti fel a kérdéses ruhadarabot. Hiszen ne feledjük, végső soron maga az ember a stílus, nélküle a ruha csak üres kagylóhéj, egy olykor nagyon sekély(es) tengerben.