Flórián Zsolt - interjú

A Café Rodin sokáig különleges hely volt Szentendrén. Az ősfás park közepén nyugalmasan álló, üvegkubus épület, ahol tavasszal virágzó fák árnyékában, ősszel aranyló levélszőnyeggel borított domboldal aljában kávézhattunk, beszélgethettünk, alkothattunk Kerényi Jenő szobrainak társaságában. A Rodin téli hangulatában impozáns kandallók tűzropogása melegítette a testet és a lelket. A belső atmoszférát szobrászati és kisplasztikai munkák, rendszeresen megújuló fotó, és festmény kiállítások tették megunhatatlanná. Itt zajlott le beszélgetésem azzal az emberrel, akinek hitelessége öltözködésben és jellemben egyaránt megkérdőjelezhetetlen számomra.  

Öltözéke ezúttal is kifogástalan: szürke tűcsíkos öltönyéhez jó társítás a halvány kék árnyalatú herringbone szövésű ing, félcápa gallérral és természetesen duplamandzsettával. Szombat délután van, nem visel nyakkendőt, de zakója zsebében ott van a díszzsebkendő. Míg a pincér felszolgálja a kávét és az italokat, azt is észreveszem, hogy interjú alanyom ezúttal is figyelt a részletekre; kevesen tudják, hogy a csíkos öltönyszövethez pontosabb választás a finoman bordázott zokni, mint a sima felületű. Természetesen öltözékének legfontosabb eleme, a lábbeli sem okoz csalódást. Bár az én ízlésem egy semi-brogue cipővel szívesebben kiegyezne, a finom, fekete norvég modell nem hagy semmilyen kívánnivalót.

Zsoltnak kiváló humorérzéke van, és bár régen találkoztunk, a hangulat ugyanolyan baráti, mint évekkel ezelőtt (az ismeretségre való tekintettel, engedelmükkel, az interjúban is tegezni fogom). Szinte ott folytatjuk, ahol abbahagytuk… beszélünk családról, munkáról, tervekről… majd témához kanyarodunk és felteszem első interjúkérdésemet:

Hogyan jellemeznéd a stílusodat az öltözködés területén?

Olyan, mint én… klasszikus elemekből építkezem, szeretem a jól bevált, működő dolgokat, amik kiállták az idő próbáját… nem szeretem az  erőltetett modernitást, a különféle „divatos” inggallérokat, meg a „nejlon cuccokat”… de mégsem vagyok egy vaskalapos konzervatív; a jelenben élek, de vannak elvárásaim azzal kapcsolatban, ahogyan… Amit sajnálok egy picit, az például a sétapálca, szívesen használnám, de milyen viccesen néznék ki sétapálcával a kezemben és iPhonnal a zsebemben.

Nem könnyű egyébként valamilyen egzakt módon megfogalmazni azt, hogy milyen az öltözködési stílusom, sőt, én inkább úgy fogalmaznék, hogy „mániáim” vannak az öltözködés terén, és talán összességében véve ezek alkotják a stílusomat. Például sosem tudnék felvenni sötét inget világos nyakkendővel, ettől a gondolattól a hideg is kiráz; ha öltönyt viselek, ahhoz mindig duplamandzsettás inget veszek fel; szeretem a nyakkendőket, de nem hordok csíkosakat, régen hordtam, de ma már nem jellemző rám. Lehet, hogy egyesek butaságnak tartják, de én a színek terén tudatosan használom a kontraszt hatást - az alkalom hangulatának figyelembevételével veszek fel például piros, vagy kék nyakkendőt… 

Van olyan ruhadarab, vagy kiegészítő, amit nem különösebben kedvelsz?

Igen! Például a kétsoros öltönyt. Van akinek jól áll, én nem mondom, hogy nem, de én nem szeretem, egyszerűen nem tetszik. Ugyanígy vagyok a nadrághajtókával is… sosem vennék fel olyan nadrágot, aminek a szárán hajtóka van… nem tudom miért, de nem kedvelem. A teljesen nyitott gallért (cápa) sem tudtam megkedvelni, közelebb áll hozzám a félcápa. Érdekesen viszonyulok még az olyan ingekhez is, amelyeken van mellzseb. Van ugyan néhány ilyen ingem, de határozottan figyelek arra, hogy amikor két gombos zakót, vagy öltönyt veszek fel, ahhoz mindig mellzseb nélküli inget választok. Zavarna, ha például a zakó alacsonyabb záródása miatt kilátszana az a bizonyos ingzseb. Az inggel kapcsolatban egy másik mániám,  ha az ing ujja nem látszik ki a zakó ujja alól. Egyszer felvettem egy öltönyt úgy, hogy nem volt tökéletes az ujjhossza, és így nem látszott ki alóla a mandzsettám… egész nap kellemetlenül éreztem magam, kínosan húzogattam az ingujját, még tárgyalás közben is folyton azt figyeltem, hogy ne csússzon be a zakó alá, mert azt a látványt valahogy nehezen viselem… Szóval ilyen rögeszméim vannak, amelyek talán nem is az öltözékem miatt, hanem a közérzetem miatt fontosak számomra… de az is lehet, hogy a kettő ugyanaz, ki tudja…

Mit gondolsz, mi a stílusosság titka?

Szerintem az összhang, a személyiség és a ruha között, de hogy ez létrejöjjön, ahhoz elengedhetetlen a megfelelő önismeret… ez viszont egy folyamat, idő kell ahhoz, hogy kialakuljon. Öt évvel ezelőtt még én is sokat hibáztam. Vagyis a stílus nagyrészt tanulás és tudatosodás révén alakul az emberben, mígnem természetessé válik a helyes öltözködés, amikor már elronthatja a napot egy nem megfelelő hosszúságú ing.

Azt mondod tanulás, de honnan tanulhat az a férfi, aki korábban nem volt járatos ebben a témában?

Értem mire gondolsz és egyetértek azzal, hogy nem könnyű, időnként talán még szerencse is kell hozzá, mert, ha van például olyan ember a környezetünkben, aki ösztönzőleg hat ránk, akkor könnyebben elindulhat valami. Ezt saját tapasztalatból mondom. Velem is megtörtént, hogy egy-egy alkalmazottam, vagy kollégám tanácsot, véleményt kért öltözék ügyben. Ez persze csak akkor fordulhat elő, ha az ember valóban példaértékkel bír a környezete számára. 

És mi van azokkal, akik nem ilyen szerencsések, mármint, hogy nincs a környezetükben olyan ember, aki ösztönző lenne számukra, vagy egyszerűen csak úgy érzik, hogy ez nem az Ő asztaluk, mert nincs hozzá adottságuk? 

Ez nem adottság kérdése, hanem sokkal inkább készség kérdése. A kettő között fontos különbség, hogy az utóbbi fejleszthető. Egy jó tanácsadó például segíthet, de nem úgy hogy megmondja, mikor húzzál fel kék zakót és hozzá piros nyakkendőt… olyat a feleségek csinálnak és a legtöbbször sajnos minden jó szándék ellenére sem jól. A tanácsadó egyfajta „transzformátor” lehet, aki felgyorsíthatja, rendszerezheti, értelmezhetőbbé teszi a szabályokat, képleteket; mint egy jó pedagógus, abban tud segíteni, hogy megmutatja a helyes irányt… és ez fontos, mert a tanulatlan szem egészen mást lát, mint egy „stíluslátás” –most lehet, hogy egy új szót alkottam – szempontjából képzettebb, tapasztaltabb ember. Ez utóbbi sikeresebben tud választani például ihletforrást is, ami szintén fontos, mert nem biztos, hogy mindenkinek jól áll George Clooney, vagy Michael Douglas öltönye, ez személyiség függő, és ezért is fontos az önismeret. De ha a tanulási folyamat megfelelő, szinte bárki karizmatikus egyénné képes válni…

A tanácsadók terén viszont sajnos nem állunk túl jól. Kevés olyannal találkozhatunk, aki ért is ahhoz, amiről beszél. Nemrég rábukkantam véletlenül egy olyan videóra az interneten, amiben a tanácsadó közönség előtt azt ecsetelte, hogy miért fontos az „ügyfélhez öltözni”, vagyis, hogy ne legyünk jobban öltözöttek, mint adott esetben az ügyfelünk, vagy üzleti partnerünk. Mondott is egy példát, amiben az egyik alany „ügyesen megoldott egy helyzetet”, hisz az ügyfélhez megérkezve, amikor észrevette, hogy az nem öltönyben van, rögtön levette a zakóját és feltűrte az ingét, mondván, hogy az öltöny csak egy korábbi tárgyalás miatt volt fontos. Hát én ennél nagyobb szamárságot nehezen tudok elképzelni. Most akkor önmagammal kell összhangban lennem, a saját személyiségemmel, státuszommal, beosztásommal stb., vagy az üzleti partnereimhez igazodjak. Ha egy építőipari vállalkozóval tárgyalok, vegyek fel meszes gatyát, ha egy balett művésszel, akkor pedig feszülős harisnyanadrágot. Na ne vicceljünk már!  Az ember azzal legyen összhangban, amit ő képvisel! Ha én leveszem a zakót, azzal mondanivalóm van, azzal kommunikálni akarok valamit… Steve Jobs például, az előadásaiban még a hibákat is szándékosan és tervezetten követte el, mert mondanivalója volt vele… vesszőparipám, hogy minden kommunikál… és nagyon nem jó, ha valaki azt üzeni, hogy a zakó csak kényszerből, vagy netán tévedésből van rajta.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy egy férfit érdekeljen az öltözködés?

Nem vagyok pszichológus, de szerintem az igényesség mellett fontos, hogy az ember kissé egoista legyen. Ez talán furcsán hangzik, de így gondolom. Nyilván egyfajta egészséges egoizmusra gondolok, ami szerintem nem csak a jólöltözöttségnek, hanem a sikeres életnek is elengedhetetlen feltétele. Nem kell félni ettől a szótól, egy bizonyos mértékű egoizmus nem feltétlenül rossz dolog, ettől én még nem vagyok rossz ember. Érdekes például, hogy az én gyerekeim szeretnek engem, tisztelnek és büszkék rám, míg ismerek olyan szülőket, akik már-már altruista szemlélettel áldozzák fel magukat, mégis állandóan szidják őket a gyerekeik, vagy szégyellik őket. Talán nem lesz népszerű, amit mondok, de az önzetlen ember nehezebben tud sikeres, vagy akár stílusos lenni, ha egyáltalán képes rá. A férfi legyen férfi. Domináns és győztes. Ne féljen gondolni magára, de kezelje magabiztosan a határokat. 

Köszönöm! Jó volt újra beszélgetni…

Az interjú eredetileg 2012-ben jelent meg, a Brainel Mehandi A Stílusról blogon. Ez volt az első lépésem az interjúzás műfajában.  - Brainel Mehandi