Hétvége a Zsálya házban

Budapesttől 40 km-re találtuk meg eljövendő úti célunkat, a dél-cserháti dombok festői völgyében fekvő Alsópetényt. A környéket a Cserhát kis-Svájcaként is emlegetik. Ezt meg kell néznem magamnak, gondoltam, mert manapság könnyelműen ráaggasztják valamire a hazai Provence vagy például a Budapest tengerpartja címet.

Utánaolvasok, mit érdemes megnézni, és már látom, jó lesz. Megfogott már látatlanban a helység falu mivoltában is megtalálható nemesi szellem, lesz ott szép tó, kastély, rét, hegyek-völgyek, virágok, állatok, legelők… Mint a mesékben.

Végre hétvége. Szép, napsütéses, kellemes idő várható. Rövid csomagolás, indulunk.

A 2-es autóútról Nógrád megye felé véve az irányt kis falvakon áthaladva nézem a főút melletti házikókat, ám hamar a természet lágy ölelésében találom magam. Lombalagutak alatt, dombok között hullámzik, kanyarog az út, zöldellik minden, aranysárgák a búzamezők, az ég színe pontosan kék. A természet illata van jelen, az idő jelentősége is múlik. Képzeletem már máshol van, a rendezett, szép porták lakóinak élete foglalkoztat. A gyerekek hangja zökkent csak ki, amikor jóleső hullámvasútszerű érzés fogja el őket.

Egy kanyar után meglátjuk a Cser-tó tükörsima vizét. Melegben igazán üdítő látvány, úgy döntünk, itt elidőzünk egy kicsit, remélve, hogy alkalmi pecásként talán még az ebédet is kifogjuk. A tó körül sátorozni is lehet, vagy csak úgy pihenni. A nyugalom garantált. Miközben a nádas közül a víz tükrén keressük a hibát, ami nincs, sajnos megtudjuk, hogy a horgászás engedélyhez kötött. Sebaj, már úgyis eléggé megéheztünk, a halacskák ússzanak csak tovább, és úgyis kíváncsiak vagyunk már úti célunkra is, így továbbállunk.

Pár perc és máris Alsópetényben vagyunk. A Hármaskönyv fogadóba, mint éhes vándor, úgy érkezünk, és a telt ház ellenére egy kis idő után mégis helyet kínálnak nekünk. A vendéglátás szívélyes, hagyományos, „biztos alapokon nyugvó”, fatálon felszolgált magyar konyha várja itt a látogatót, bőségesebb hal választékkal. Mint megtudjuk, sok helybéli is szeret itt ebédelni.

A fogadó a kiváló szellemi képességekkel rendelkező, országbírói ítélőmesterből nádorrá lett Werbőczy István Tripartitum (magyarul Hármaskönyv) néven ismeretes szokásjogi gyűjteményének nevét őrzi, melyet itt, Alsópetényben 1504-ben kezdett el összeállítani, és ami a korabeli Magyarország jogi szabályainak és szokásjogainak összegyűjtése, rendszerezése és írásba foglalása. Werbőczy az ismeretek minden terén a legelsők közé tartozott, mint országgyűlési követ az egész ország színe előtt ragyogtatta tudását és bámulatos ékesszólását.

E kis történelmi kitérő után falusi vendégházunkhoz érünk. Beállunk a virágzó rózsákkal szegélyezett tornácos ház udvarába. A pihenésre, napfürdőzésre alkalmas füves kert mellett mindenféle gyógynövény és zöldfűszer is terem itt, ami kifinomult szaglószervvel rendelkező személyemnek külön élvezet. A ház a Zsálya nevet kapta.

Bent kellemes hűvösben hűsölhetünk a tikkasztó meleg után. Bár a ház új építésű, hangulatában mégis jó értelemben véve korosabbnak érezni. Emellett tiszta, barátságos, kényelmes és otthonos.

Pihenés után jólesik egy kis séta. Olyan szerencsés ez a falu, hogy pár kilométerre van egy másik tó is, a Bánki-tó, amit már úgy is olvastam, hogy a palóc Balaton. Érdekes ez a hasonlítgatás, de nekem nem túl szimpatikus. Legyen minden az, ami. Nem Balaton ez egyáltalán. Egy gyönyörű, tiszta vizű, nádassal tűzdelt tó, vízbe nyúló horgász stégekkel, fürdőzésre kijelölt stranddal, vadkacsákkal, körben pazar látvánnyal. Tóparti sétányán végigsétálva eldöntjük, hogy másnap, a melegre való tekintettel megmártózunk benne.

Reggelinket a helyi ízekből összeválogatott kosárból fogyaszthatjuk, és haraphatunk hozzá friss levegőt is a tornácon. Vadfelvágott a Villányi Családi Gazdaságból, kézműves sajtok, tej és vaj a Maszlik Családi Gazdaságból, bor (Kéknyelű 2013) a Csendes Dűlő Szőlőbirtokról, tojás, kalács, levendulás barack- és szilvalekvár, levendulaszörp, narancslé, szezonális gyümölcsök és zöldség, mi szemnek-szájnak ingere, alig fér a kosárba.

A tornácon tovább üldögélve szomszédunk, Márta asszony, aki a Vendégházaknak amolyan „állandó vendége” mesél nekünk a faluban található Prónay-kastélyról, a templomról, aminek érdekessége, hogy a harangtorony a templom mellett lett felépítve, és az itteni életről. A vasárnapi mise épp befejeződik, amikor útnak indulunk a templomdomb felé. Még épp látok egy hazafelé tartó családot. A szép ruhában libbenő, fonott, szőke hajú kislányok haját úgy süti a nap, ahogy tegnap a búzamezőket. A gyermekek száma a falu jövőjét jelenti. Ha az általános iskola elegendő gyermek híján bezár, az megpecsételi a sorsát. Sajnos itt már csak az óvoda működik…

Fent a dombon már szemtől szemben látjuk, hogy is van ez a különálló torony. Árnyas kertjében leülünk a padra, majd kilátót találunk, ahol az egész falu fentről szemügyre vehető a környező dombokkal. Bekukucskálunk a templomba, ahol a régi idők lehelete a mai misével keveredik, majd nyugalommal feltöltődve lesétálunk a lépcsőkön.

Délután minden adott volt az előző nap eltervezett fürdőzéshez a Bánki-tó természetes vizében. Bár a kijelölt partszakasz elég keskeny, mégsem éreztük zsúfoltnak. A vízben, a part szélén még egy kacsacsaláddal is összefutottunk, pelyhes kiskacsák úsztak a mama után. Esteledvén, egy közelgő zápor döntötte el, hogy akkor most már tényleg indulunk. Mire hazaértünk, el is állt az eső, a levegő kellemesen lehűlt, Márta asszony pedig kedvesen invitált át minket a szemközti Levendula ház levendulás kertjébe.

Bár, mint Márta mesélte, a kemény tél a levendulást is megritkította, bőven akadt itt még fotózni való, és az illat, hát csodás volt. Levendulacsokorral a kezünkben sétáltunk fel az utcában található harmadik vendégház felé, a hatalmas kerttel rendelkező Körtefa házhoz, ahol a kutyával érkezőket is szívesen látják.

Eljött a hétfő, búcsúzunk a Zsálya háztól. Délelőtt a kastélyhoz tartunk, mely ugyan magántulajdonban van, a békebeli hangulatot idéző műemlék együttesben a nagyközönség is látogatást tehet csekély belépő ellenében előzetesen egyeztetett időpontban. A nagy terek hálójában könnyen csapdába esik itt az ember, máris maradna örökre, ám nyugtázva, hogy ez már túl nagy nekünk, nyugodt szívvel folytatjuk utunkat Szente felé, a Maszlik Családi Gazdaságba, ahonnan reggelinkhez a tejtermékek érkeztek.

A család korban legidősebb, ám mégis még nagyon fiatal leánya fogad minket. Valahogy rögtön megérezhette, hogy nagyon érdeklődő közönségre talált, mindent elmesél nekünk a kezdetek kezdetétől, hogyan indult a növénytermesztéssel a gazdaság, majd bővült állatok tartásával és jutott el tejtermékek előállításáig. Tetszik küldetésük, hogy a teljes termelési folyamatot kézben tartva „a földtől az asztalig”mindent megtermeljenek. Örömmel nyugtázzuk, hogy itt nincs hormonkezelés, antibiotikumozás. Az állatok egy része kint legel épp a mezőn, a tehénistállóban kis bocikat simogatunk, egy tehén pedig várandós, és pihen. Azt érzem, jó helyen vannak itt az állatok. A másik épületben épp a kakaót mérik kézzel az üvegekbe. Hatalmas, érlelés alatt lévő sajtok között járkálunk. Nekem a metélőhagymás gomolya és az érlelt, kemény sajt lett a kedvencem. Viszünk haza persze mindenből, hogy egy jó ideig kitartson otthon is a vidéki íz.

Elköszönünk, és a hazafelé tartó úton már a hely őszi arcát keresem... Viszlát!