Gentleman a harmadik évezredben

Mára mindkét kontextus kissé megkopott. A szó magyarban leginkább csak az udvarias férfiaknak szánt bókként használatos, amely véleményem szerint nem meríti ki a kifejezésben rejlő valódi lehetőséget. Hogy ezt megértsük, előbb a történelmet kell megértenünk, még inkább elfogadnunk. Évszázados szakadék tátong ugyanis a 20. század eleji és a modern férfi ideális karakterrajza között. A világháborúk után nyugaton szép lassan a fogyasztói társadalom és a tömegmédia fokozatos térnyerése, keleten pedig a kommunista rezsim ideológiája árnyékolta be a gentleman eredeti eszményképét. Az udvariasság ugyan nem ment ki a divatból, s bizonyos körökben az etikett is használatos, ám elveszett valami egész más, amely meggyengítette ezt az életfilozófiát. 

Közelebbről személve a múltszázad és a jelenkor polgári miliőjét, egy szembetűnő változás tűnik fel. A művészet, azaz minden vizuális kultúra alapja, búra alá, steril környezetbe, múzeumokba került, és eltűnt a polgári élet mindennapjaiból. A falakról lekerültek a festmények, helyüket átvették a sorozatgyártott poszterek, a műtárgyakat pedig műanyag, pótolható tárgyak váltottál le. Ami egykoron színt csempészett a polgári életbe, és egyéniséget fejezett ki, mára befektetéssé vált, és elérhetetlen távolságba került, egy tehetős szűk réteget kivéve.

Nyugaton az olcsó, tömeggyártott termék, keleten a burzsoá ellenes ideológia kezdett uralkodni. Maga az élet minősége szegényesedett el. Nem csoda hát, hogy a jó ízlés, mely kompetencia és oktatás kérdése, szintén kiveszni látszott a mindennapokból. Az igényes személyes megjelenés – ergo az elegancia –, valamint a stílusra való hajlam és igény ugyanekkor került ki a középosztálybeli férfi fókuszából. Manapság az esztétika relatív. Nem egyetemes, gyermekkortól magunk körül tapasztalt tény. Bár mindenki jobb életminőségre vágyik, a legtöbben akkor sem képesek ténylegesen észrevenni a minőséget, ha az anyagi helyzetük megengedi azt. Természetesen a műkincsgyűjtés ma már nem fér össze a mindennapok realitásával, de soha nem is volt egzisztenciális szükséglet, ezért nem alapfeltétele a minőségi életnek, csupán irányadója. Sokkal nagyobb probléma, hogy ezzel együtt eltűnt az önálló szépérzék is. Vagy mégsem? 

A 21. századra sikerült kibújni a múltszázad árnyékából, és letörölni a vészterhes idők porát. Habár a modern kornak is megvannak a maga konfliktusai, mostanra az embereknek lenne lehetőségük újra figyelni a részletekre, melyek nélkül egyébként a gentleman eszmény sem létezhet. A kommunista érának ugyan vége, ám helyét átvette a tömegmédia okozta egyformaság és a bőség mélységes zavara. Nem az a kérdés van-e pénz vagy igény a minőségre, hanem, hogy miként érjük el azt. Hogyan ismerjük fel, és ami a legfontosabb, miért ne érjük be kevesebbel? 

Ezzel pedig vissza is kanyarodtunk a harmadik évezred megújult gentleman paradigmájához.  A modern gentleman ugyanis az, aki azon túl, hogy konzekvensen udvarias és előzékeny, tudatosan ügyel a részletekre is az élet minden területén. Képes kompetensen választani a túlzott bőségben is, levetkőzve a médiabefolyásoltság béklyóit. Ez döntés kérdése, egy attitűd, mely arra késztet, hogy határozottan kövessünk a saját utunkat egy szeszélyes, változékony világban. Szépérzék és moralitás, tartás és hozzáértés kéz a kézben tesznek egy férfit gentlemanné, bebizonyítva, hogy a középosztályhoz való tartozás nem azonos a középszerűséggel. A kérdés végső soron tehát nem az, mit jelent, ha valakit manapság gentlemannek neveznek, hanem, hogy hosszú idő után végre mit kellene jelentenie!