MOMENTO APERITIVO

Az aperitivo nem csak a kulturált italfogyasztás egyik legnívósabb formája, hanem egy önálló étkezés, ami ínyenc falatokkal és koccintással készíti elő a vacsorát.  Ne higgyük azonban, hogy csak Itáliában élvezhetjük ezt a tradíciót, a megfelelő koktélválasztással ugyanis akár otthoni bárunkban is megidézhetjük a pohárba töltött olasz életérzést.

Szerző és cikkei


Szerző: LUKÁCS György | A szerző további cikkei


Tartalom

A mondás úgy tartja, az vagy, amit megeszel, de nem mesél arról, amit megiszunk. Pedig italválasztásunk is egyfajta névjegy, ami ízlésünket fémjelzi, és stílusunk, ahogy az öltözködésen keresztül, úgy a bárkultúrán keresztül is lecsapódik. Ráadásul, egy jó aperitivnek élettani hatásai is fontosak, hiszen elsősorban azért fogyasztjuk, mert a gyomornedv termelés serkentésével gerjeszt bennünk étvágyat, amire bizony nem képes akármilyen lőre. A legjobb, ha kerüljük az étvágyölő cukros italokat, és száraz, savas vagy keserű italokat választunk, viszonylag alacsony alkoholtartalommal, mivel az erős szesz tompíthatja az ízérzékelést, és inkább étkezés utánra való az emésztés elősegítéséhez. Mai cikkünkben néhány igazi klasszikust sorakoztatunk fel, melyek bármelyike elsőrangú választás, ha valaki itthon is kipróbálná a délutáni koccintás olasz hagyományát.

1. Spritz

Nem a magyar az egyetlen nép, amelyik előszeretettel keveri italait szódával. Az olaszok a 19. század óta tesznek így, mióta a Habsburg Birodalomból jött utazók egy spriccet kezdtek kérni az ízlésüknek erős veneto-i borba. Azóta tökélyre fejlesztették sajátos „fröccsüket”, méghozzá gyógynövényekből és fűszerekből készített gyomorkeserűik hígításával. Ma már a különféle keserűket előszeretettel vegyítik a glera szőlőből készült proseccoval is. Ez a száraz gyöngyöző bor önmagában is kiváló aperitív, és egyedi zamata miatt nem érdemes más szőlőből készült száraz pezsgőre cserélni, mert   idegen karaktert ad az italnak. Ha minden kötél szakad, legfeljebb veneto-i száraz fehér borral helyettesíthető. Tradíciója ellenére vannak, akik szerint a spirtz silány koktél, mert nem elég intenzív, mondjuk a Negronihoz hasonlítva. A spritz a Negronival ellentétben azonban inkább egy frissítő, amelyet a nyári melegben akkor is élvezhetünk, ha egy erősebb ital túlzás lenne. Ezzel együtt, az aromák kiteljesedéséhez el kell kerülnünk a spritzek túlvizezését.

Napjaink legnépszerűbb variánsa egyértelműen az Aperol Spritz, ritkább és intenzívebb variáció a Campari Spritz, de szóba jöhet egy kevésbé ismert gyomorkeserű is, a 13 gyógynövényből készült Cynar, amit articsóka tartalma miatt digestivonak is tartanak. Ide sorolható a tiroli Hugo is, amely bodzaszirup (egyes helyeken St. germain likőr), prosecco, menta és szóda elegye.

Hozzávalók:

3 rész Aperol/Campari/Cynar (egyes receptek szerint 2 rész)

2 rész prosecco

1 rész szóda

Elkészítése: Jégre töltve, narancskarikával díszítve szervírozzuk. Fontos, hogy nagy jégkockákat használjunk, amelyek lassabban olvadnak, ezáltal nem hígítják túlságosan az italunkat.

2. Americano

Az italszakértőnek számító irodalmi James Bond véleménye szerint a legolcsóbb módja, hogy egy gyenge minőségű italt feljavítsunk, a szóda. Ez a gondolatmenet igaz a színvonalasabb koktélokra is, talán ezért is fejlesztették tovább a Caffé Campariban a 19. század végén a Miláno-Torino (Mi-To) nevű italt, amikor is a camparit és a vermuthot szódával keverték össze, és megszületett az Americano, a Negroni elődje. Nevét állítólag onnan kapta, hogy a szesztilalom előtt nagy népszerűségnek örvendett az amerikai turisták körében. Készen is kapható, de ha az ital valódi mélységeire vagyunk kíváncsiak, legjobb, ha magunknak keverjük, hiszen a vermuth variálásával új dimenziókat adhatunk a koktélnak. Jégre töltve narancshéjjal/narancskarikával fogyasszuk, és egy csík héjból préseljünk bele narancsolajat.

Hozzávalók:

3cl Campari

3cl édes vörös vermuth

Egy spricc szóda.

3. Negroni

A legenda szerint 1919-ben egy bizonyos Camillo Negroni gróf úgy döntött, valami erősebbet szeretne fogyasztani, mint a megszokott Americano. Ezért megbízta a Caffè Casoni bartenderét, Fosco Scarsellit, hogy tegye erősebbé italát, aki a koktélban használt szódát ginre cserélve megalkotta a Negronit. Ez a kesernyés, egyértelműen narancsos jegyekkel rendelkező ital az egyik legkarakteresebb aperitiv a listánkban. Míg a spritzek leginkább frissítő hatásúak, a Negroni egy erőteljesebb, markánsabb étvágygerjesztő. Titka a minőségi vermuthban és ginben rejlik.  Legtöbbször Martini Rosso-val készítik, de aki új mélységre kíváncsi a témában, próbálja ki a kevésbé populáris, de annál színvonalasabb Antica Formula-val. Mindazok számára pedig, akik túlzónak tartják a Negroni alkoholtartalmát, javaslom a Negroni sbagliatot, avagy az „elrontott Negronit”, ami egy véletlen folytán született, amikor is 1972-ben egy milánói bárban gyöngyöző bort használtak gin helyett. Ezt a kicsit sem hibás kreálmányt manapság leginkább proseccoval készítik.

Hozzávalók:

3cl gin

3cl vörös vermuth

3cl Campari

Elkészítés: Töltse jégre, majd finoman kavarja meg. Vágjon egy hosszabb narancshéj szeletet, törje meg finoman hosszanti irányban, és spriccelje az olajat az italba, esetleg kenje a pohár peremére. Ezután formázzon spirált a héjból, és tegye az italba.

4. Boulvardier

Ez az ital a Negroni továbbgondolása. A gin helyére édesebb jellegéről ismert bourbon vagy fűszeres rozswhiskey kerül, melyek önmagukban inkább digestivonak lennének alkalmasak a nagyobb alkoholtartalom miatt, azonban a gyógynövényes Campari és vermuth társaságában megfelelő elegyet alkotnak egy markánsabb aperitívhez. Ízvilága inkább illeszkedik az ősz hűvöséhez, de egy nyári estén sem hagyja cserben a keserű kortyok szerelmeseit. A Negronihoz hasonlóan, narancshéjjal díszítve készítjük.

Hozzávalók:

1 vagy 1,5 rész bourbon/rozswhisky

1 rész vörös vermuth

1 rész campari

Elkészítés: Töltse jégre, majd finoman kavarja meg. Vágjon egy hosszabb narancshéj szeletet, törje meg finoman hosszanti irányban, és spriccelje az olajat az italba, esetleg kenje a pohár peremére. Ezután formázzon spirált a héjból, és tegye az italba.

5. Martini

A tökéletesen száraz, cukormentes, kesernyés Martini talán a tökéletes aperitív. Érdemes tudni, hogy a Martini nem csak egy márka, hanem egy koktél is, ezért aztán a Martini nem feltétlenül Martini típusú vermuthból készül. Egy városi mendemonda szerint a koktélt egy Martini nevű csapos találta ki New Yorkban 1911-ben. Azóta számos fajtája született, legismertebb formája londoni száraz ginből és csont száraz vermuthból készül, és nem összekeverendő a James Bond féle vodka martinivel, már csak a készítés módja miatt sem. Viták övezik ugyanis, hogy a Martini koktél felrázva, vagy keverve fogyasztandó. Szakértők szerint keverve az igazi, ugyanis jéggel való felrázáskor a fokozott hígulás miatt veszít az erejéből, ami egyébként megmagyarázza, hogy egy szolgálatban lévő kém miért ragaszkodik az utóbbi variációhoz.

Hozzávalók:

6 rész gin

1 rész száraz vermuth

Elkészítés: Töltse az összetevőket egy jéggel teli keverőpohárba, keverje meg alaposan, majd szűrje át egy előre behűtött koktél vagy lapos, pezsgős pohárba. Egy csík citromhéjból passzírozza az olajat az italba, majd citromhéj spirállal vagy olivabogyóval díszítse.

 


Illem & Jellem / Brainel MEHANDI

DO'S AND DON'TS - DÍSZZSEBKENDŐ HAJTÁSOK

Volt amikor egyenesen frusztráló volt, hogy boldog-boldogtalan díszzsebkendőt...
Illem & Jellem / LUKÁCS György

Gentleman a harmadik évezredben

Szándékosan használom az angol kifejezést, és nem a magyar megfelelőjét,...
Illem & Jellem / Brainel MEHANDI

MEGPUCCSOLT ELEGANCIA

Sokáig tartotta magát a nézet, miszerint a jó öltözködés hanyagolása olyan “...
Illem & Jellem / FINTA László

NOBLESSE OBLIGE

A „Le style c’est l’homme” szállóigén kívül az olvasottabb emberek rendszerint...