A ZAKÓ HELYES HOSSZA

Az öltöny “feltalálói” (az angol szabóságok) anno azzal az igénnyel alkották meg ezt a ruhadarabot, hogy viselőjét a lehető legelőnyösebb módon jelenítse meg, tehát egy öltönynek alapvető feladata az emberi test esztétikus ábrázolása. Ennek érdekében, ha szükséges, szabászmesteri módszereket alkalmazva akár még a alkati gyengeségeket is volt és van lehetőség vizuálisan korrigálni. Ez alkalommal tehát azt fogjuk megvizsgálni, hogy mi a megfelelő zakóhossz, valamint, hogy minek függvényében és mennyi a relatív “mozgástartomány” ezen hossz vonatkozásában.

Szerző és cikkei


Szerző: Brainel MEHANDI | A szerző további cikkei


Ingyenes bevezető

A zakó megfelelő hossza, az öltöny optikai egyensúlya szempontjából az egyik legfontosabb elem, ami szorosan együttműködik számos más tényezővel. Ami nagyon fontos, a zakó optikai egyensúlyát meghatározó mértani arányok szigorúan értelmezendő esztétikai törvények, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, legalábbis nem következmény nélkül. Ha mégis könnyelmű módon beleavatkoznak ezekbe a “core” elemekbe, az esztétikailag torzítja a zakót és az alakot is, ami viseli, és ezen a ponton a megjelenés méltóságáról még nem is beszéltünk. Az efféle kontárkodás tehát az ember és az öltöny imázsára nézve egyaránt káros.

Minthogy egyesekben felmerülhet a kérdés, vajon az emberi test esztétikus ábrázolása kapcsán az elmúlt száz évben nem változott-e meg “az ideál”, fontos leszögezni, hogy nem, az öltönnyel releváns dimenzióban a férfi megjelenés esztétikai ideálja lényegét tekintve egyáltalán nem változott az eltelt száz év alatt. Bármennyire is meglepő, a férfi zakó hosszát illetően ugyanazok a mértani arányok és esztétikai standardok vannak érvényben, mint 1930-ban.

A zakó adekvát hosszát és az ebből eredő esztétikai minőséget a testarányok és a karok hossza határozza meg. Ezért fordulhat elő, hogy két pontosan ugyanolyan magasságú ember esetében akár centiméterekkel is eltérhet a megfelelő zakóhossz. Az alsótest (csípőtől lefelé) és a felsőtest (csípőtől felfelé) arányai ugyanis mindenkinél egyediek, a zakóhosszúság pedig ezekhez az arányokhoz kell hogy igazodjon. 

Egy másik szempont, ami beleszolhat a zakó hosszába, az magának a zakónak a karaktere. Pontosabban, hogy öltönykabátról van-e szó, blézerről vagy sportzakóról. Utóbbi kettőnél azt is figyelembe kell venni, hogy hideg vagy meleg évszakban szánjuk viselni az érintett darabot. Ezek függvényében tehát, pontos előírásokra támaszkodhatunk, arra nézve, hogy mi az ideális zakóhossz, stílustani és esztétikai értelemben egyaránt.  Most pedig vizsgáljuk meg közelebbről ezeket a standardokat.

A cikk továbbolvasásához Insider státusz szükséges! Amennyiben rendelkezik ezzel a jogosultsággal, kérjük, kattintson a BEJELENTKEZÉS gombra. Ha még nem rendelkezik Insider sztátusszal, javasoljuk, vegye fontolóra, hogy csatlakozik közösségünkhöz! 

 


Stílustan / LUKÁCS György

KLASSZIKUS MINTÁK: A SKÓTKOCKA

Talán nem túlzok azzal a kijelentéssel, hogy a klasszikus minták közül az egyik...
Stílustan / Brainel MEHANDI

Esik! Stílus vagy praktikum?

 Miért ne lehetne mindkettő? A klasszikus stílusnak volt ideje összehangolnia...
Stílustan / Brainel MEHANDI

CALIFORNIA TUX

Az utóbbi években a nagybetűs öltözködés világában egyre inkább előtérbe kerül...
Stílustan / LUKÁCS György

FÉRFI RÓZSASZÍNBEN?

Megkockáztatva, hogy ezzel a kijelentésemmel önként dugom a kezem egy...