A Bőrönd

Képzeljük csak el, mi az egy pantallónak, ha kicsi, szűk helyre gyömöszölik! Gyűrik, nyomják, ráülnek a koffer tetejére! A feladókoffer a nadrág eldorádója volt. Otthon, á szekrényben sem érezhette magát jobban, mint itt. Szélesre kinyújtózkodva feküdt a nagy poggyász mélyén. Már Kabáthoz a sors nem volt ily kegyes, ő már nehezebben tudott elhelyezkedni. Kivétel csak az olyan kabát volt, melyet gazdája — vagy még inkább kedves felesége — kímélni tudott a pakoláskor. Ezt a kivételesen szerencsés kabátot kifordítva, szárnyait egymásba hajtották. Egyik vállát a másikba nyomták. Gallérját viszont felhajtották.

A nadrággal nem volt ennyi teketória. Nagy bőröndben jól elfér, de még a kicsi kéziben is elhelyezhető, térden alul behajtva. Sokan, az idegesebb utasok, akik »nem bolondok vesződni«, radikális módot keresnek a bőröndkérdés megoldására. Akasztó-koffert vesznek. — Itt a ruha úgy lóg, mint otthon a szekrényben — mondják. Igaz ez? Nem. Csak nagyon kicsit igaz. Addig igaz, amíg az akasztókoffer áll. Még pedig a lábán. Mikor áll az akasztókoffer a lábán? Otthon és a hotelben, vendégszobában. Mielőtt elindul. Ott, ahol van szekrény amúgyis. Az »akasztó« rendes helyzete azonban az, hogy a fejetetején áll! És ez még a főbbik eset! Mért így is csak ritkán hagyják. Nem, rendesen ide-oda forgatják. Dobálják. Össze-vissza fektetik. A holmi tengeribetegséget kap benne. A rosszullét pedig ráncokat gyűrődéseket varázsol a ruhára. A kis akasztókoffer: csalódás. Még a nagy, a tengeri, hagyján. De a kézi! Pakkolni is nehezebb, kevesebb is fér belé és a lazán lógó holmi nem jár benne jobban, mint a sűrűn fektetett a kicsiben.

MIT VIGYÜNK MAGUNKKAL?

Ideál az, ha minden holmink, amire szükségünk? lehet, velünk van az úton. Első pillantásra fényűzésnek látszik ez. Hiszen nem vihetünk magunkkal túlsók poggyászt. Általános hiedelem, hogy ez sokba kerül. Hogy nagyon megdrágítja az utat. Ezért a legtöbben »csak a legszükségesebbet«, csomagolják be.

Kár. Mert, ami itthonról oly egyszerűnek látszik, a kevés poggyász, a gyakorlatban mégis: primitív és kényelmetlen valami. Az úriember számára semmi sem ellenszenvesebb, mintha napokig ugyanabban a ruhában, ugyanabban a pár cipőben kell járnia.

Véleményünk, hogy inkább egy bőrönddel több, mint kevesebb. Hogy képzelődés, hogy ezzel az egy kézikofferrel, mint többlettel, annyi gondunk lesz az úton. Az ilyen dolgokra az ember csak akkor szokott rájönni, mikor már késő. Akkor mondja csak:

— Lám, ostoba voltam. A kupéban is, a taxin is, a szállodaszobámban is, mily kényelmesen elfért volna még az az egy koffer!

Így is van. A kupéban két egyforma hosszúságú kézikoffer egymás fölött kitűnően elfér. Még a neszeszzer, a kézitáska is megtalálja helyét ezek tetején. Viszont milyen más érzés, ha két nagyobb kézibőröndünk van! Az egyikben bőségesen fehérnemű. Nyakkendők, zsebkendők. A másikban ruhák, cipők. Három kabát és négy-öt nadrág. (»Hamis« nadrágok nagyon jó szolgálatot tesznek az úton. Még hozzá divat is.) A mai szmoking-rendszer, a puha selyeminggel: külön áldás! Alig foglal el helyet ez estélyi holmi. (Régebben a sok kemény ing felrobbantotta a koffert.) Ha »komoly« városokba megyünk, nagyon megjárhatjuk szmoking nélkül. Különösen télen. Némely színházban vagy mulatóhelyen nagyon kínosan hathatunk uccai ruhában, sőt be se eresztenek. »Tenue de soirée de rigueur!« Az estélyi ruha kötelező.

A külföldön ma erősebb az elegancia utáni vágy, mint valaha. De még olyan helyeken is, ahol aránylag kevesen vannak esti öltözetben: mily jó érzés, hogy a »jólöltözött idegenek« csoportjához tartozunk! (Gondoljuk csak el, hogyan fest a mi operánkban egy filléres lódenkülföldi.)

A taxinak is mindegy, két vagy három bőröndöt visz-e. Vonatkozik mindez: egy személyre. Ha hölggyel utazunk, még inkább gondolnunk kell arra, mily zavaró látvány: ő estélyiben, mi pedig uccaiban. Persze, hogy a dámáknak könnyebb, ők egy tucat ruhát zsúfolnak annyi helyre, amennyi nekünk talán egyetlen öltönyhöz kell. De meg kell hoznunk értük az áldozatot. Nem az első áldozat, melyet értük hozunk. (1936)