Gyromatic High Frequency

Ez az általános megállapítás a pár ezer forintos karórától a több millió forint értékű karórákig egyaránt megállja a helyét. Ezen széles spektrumon belül szükséges szót ejteni az antik/fél-antik/vintage óráról – a továbbiakban: antik – és annak stílustani vetületéről. Az antik óra diszkrét báját nem az árcédula, vagy az a mögött megbúvó márkanév szolgáltatja elsősorban, hanem a velünk és óránkkal élő történelem, legyen szó épp a nagypapa féltve őrzött svájci Doxa órájáról, esetleg egy régi pár ezer forintos orosz Poljot, vagy Vostok óráról. Az adott óra hozzáadott értékét annak materialistásán túl a hosszú évtizedek által az apáról-fiúra öröklődő, az időt mutató időtlenséget és folytonosságot képviselő érzelmi kötödések is adják, adhatják.

Napjaink okos óra- és mobiltelefon trendjei mellett egyre kevesebb férfi figyel oda erre az elengedhetetlenül fontos kiegészítőre. A mechanikus szerkezetű ketyegőnek lelke van, melyet szerencsésebb esetben nem váltogatunk évről-évre, nem cseréljük le újnak tűnő szerelmek láttán, nem nullák és egyesek lakoznak lelkében, hanem az emberi kreativitás és a mérnöki mesterművek kifinomult darabjairól beszélhetünk, melyek rendszeres odafigyelés és karbantartás mellett generációkat szolgálnak ki, illetve örökíthetők tovább a családokon belül.  Jelen cikk tárgya egy különleges és méltán híres svájci óragyártó 1968-ban gyártott klasszikusának bemutatása.

A Girard-Perregaux  cég történelme, akárcsak a régmúlt idők meséi szomorúan indul, de mint később láthatjuk szerencsésen és sikeresen végződik, illetve folytatódik napjainkban; a mese lapjait pedig azóta is folyamatosan írják.

Jean-François Bautte egy korán árvaságra jutott fiatalember ékszerész- ötvös tanulóként nagy célokat dédelget szívében és kezébe veszi sorsa alakítását. Tehetségének és állhatatosságának köszönhetően az inasból mester, majd közkedvelt személyiség válik. Órás céget alapít Genfben 1791-ben, ekkor mindössze 19 éves. Kezdetben órák tokozásával, a dobbanó szív testbe helyezésével foglalkozik, majd nem elégszik meg ezzel, és ezt követően a teremtéssel, a saját szerkezet/szív megalkotásával kombinálva egyedülálló órákat teremt. Ezzel minden idők egyik legrégebbi óramanufaktúrájának letéteményesévé válik, ami azóta is folyamatosan működik és tárja kincseit évről évre az óraszerető közönség elé. Referencia lajstromán a korabeli megrendelők közt számos neves személyiség, kiemelkedő egyéniség szerepel, így például Viktória királynőt is megrendelői között tudhatta. Tehetségének köszönhetően hamarosan a kor legelismertebb órásává, iparosává, kereskedőjévé avanzsál. Halálát követően 1837-ben pedig olyan örökséget hagyományozott fiára és annak üzlettársára, mely azóta is a virágkorát éli.

Az évek során a cég több tulajdonosváltáson ment keresztül, valamint egy romantikusnak mondható szálnak köszönhetően alakult ki a napjainkban is használt márkanév.  Constant Girard 1852-ben megalapítja a Girard & Cie céget, majd két évvel később feleségül veszi Marie Perregaux-ot. 1856-ban a családnevük egyesüléséből létrejön a ma is használatos Girard-Perregaux elnevezés. A korra jellemzően zsebórák és egyéb órák gyártásával, forgalmazásával foglalkoztak elsősorban, tekintettel arra, hogy a karórák elterjedését csak később az első világháború szülte. A katonai igények megjelenését követően kezdtek az óramanufaktúrák karórákat gyártani, így azok elterjedéséről is csak ezt követően beszélhetünk. Számos innovatív, az órás berkekben jegyzett és méltán elismert fejlesztésnek, valamint szabadalomnak köszönhetően - melynek felsorolására most nem vállalkoznék - a Girard-Perregaux végleg beírta magát az óraipar nagykönyvébe. A megannyi technikai mérföldkő közül egyet azonban a mostani cikk alanya miatt górcső alá vehetünk, mely híven mutatja be a már fentiekben taglalt mérnöki műremekek nagyszerűségét.

1965-öt írunk, a világ forrong: az Amerikai Egyesült Államok hadban áll az észak-vietnámi seregekkel, a mozik bemutatják a magyar származású George Cukor rendezésében az Oscar-díjas My Fair Lady-t, szintén a mozikba kerül a Dr. Zsivágó; II. Erzsébet királynő kitünteti a Beatles-t, megalakul a Pink Floyd, ám e cikk szerzőjének születéséig még 17 évet várni kell.

Mindezekre tekintettel, illetve a fentieket figyelmen kívül hagyva a Girard-Perregaux előrukkol az első mechanikus „gyorsjárású”, 36.000. lengésszám/óra értékkel bíró „Gyromatic High Frequency” szerkezettel. Ez a technológia leegyszerűsítve és dióhéjban annyit takar, hogy az adott óraszerkezetben található billegő tengely, ami az óra „szívbillentyűjeként” funkcionál, vagyis egy óra alatt ennyi lengést végez, ettől pedig a megfelelő szabályozás mellett hihetetlen pontosságot ígér. Az óra számlapján a másodpercmutató nem lépdel, hanem szinte úszik körbe-körbe, míg a megszokott tik-tak hangokat egy gyors folyamatos duruzsolás váltja fel, jelezve, hogy a kezünkön viselt történelemi mementó megfelelően és kortalanul működik. Ez a fejlesztés 1967-ben kiérdemli a Neuchatel Csillagászati ​​Obszervatórium Centenáriumi díját, ettől kezdve ezt a típust az obszervatórium által kiállított, a különös pontosságot, és  a szigorú feltételeknek történő megfeleltetést követően tanúsítvánnyal látták el. Ez által dokumentált és követhető volt, hogy az adott óra milyen körülmények között, mennyire volt pontos és az elvárt kronométer határértékeken belül hogyan teljesített. A cég is mérföldköveként tekint e típusára, mert 2016-ban tisztelegve a korábbi technológiai fejlesztése előtt kiadott egy replika-sorozatot, mely az eredeti formavilág megtartása mellett „korszerűsített” újragondolt formában tiszteleg az előd előtt.

Itt kívánom felhívni a kedves Olvasó figyelmét, hogy a mai köznyelvben tévesen élő „replika” kifejezés nem egyenlő a silány hamisítvánnyal; a replika kizárólag a fent említett eredeti tárgy újragondolt változata, mely a korábbi sikerszéria, innováció előtt rója le tiszteletét, míg a hamisítvány pont a tisztelet hiányából fakadóan nem más, mint egy alacsony minőségű bóvli. A hamisítvány álláspontom szerint emellett mások, de elsősorban magunk becsapása az adott eszközt, tárgyat illetően.  Gondolom, mondanom sem kell, hogy jó ízlésű úriember sem mást, sem önmagát nem kívánja megtéveszteni, félrevezetni, becsapni. Az itt bemutatott darabhoz egy külföldi kereskedelmi oldalon volt szerencsém hozzájutni, ez volt az első saját magam által tudatos szempontok alapján megválasztott antik darab – természetesen a családi órákat leszámítva -, így számomra fontos emlékek és élmények kötnek hozzá. Külön szerencsémnek tudhatom be, hogy a kiválasztott darabhoz a saját történelme, története is társult, dokumentálva értékesítésének helyét, időpontját, eredeti külső és belső dobozát és a már fentiekben említett obszervatóriumi tanúsítványt, illetőleg a korabeli felhasználási tájékoztatóját. Nyugodtan mondhatom, hogy a birtokomba került egy szelet kor-mementó, a klasszikus elemeket felvonultató öltönyórák egyik hű lenyomata. Egyszerű, letisztult számlap, nem hivalkodó tokméret, elegáns bőr óraszíj.

Ezt viseltem az esküvőm napján, illetve előszeretettel csatoltam csuklómra olyan események alkalmával, mikor a formalizált megjelenést kívántam képviselni. Az élet illékony, evilági létünk múlandósága elmélkedésre is készteti olykor az embert, tudatunk, emlékezetünk ebből fakadóan sajnos behatárolt keretek között képes mozogni. Emlékszünk szüleinkre és szerencsés esetben nagyszüleinkre, azonban ezen túl általában az emberi emlékezet nem képes visszanyúlni a múltjába, nem rendelkezik emlékképekkel. A dédszülők szelleme, szellemisége az emlékek hiányában a múltba vész. Az antik tárgyak, így az antik órák is képesek olykor megidézni eleink szellemiségét és figyelmeztetni minket arra, hogy az általunk már személyesen nem ismert generációknak mi jelenthetett értéket. Szeretném hinni, hogy az órák szeretete iránt bennem ébredt tisztelet, a családomban akár értékteremtővé válik, és egyéb más értékek mellett a maga idején tovább lesz örökíthető, hogy egy darab az emberi lét múlását követően is megújul az utódainkban belőlünk. Az érdeklődés és a nem anyagi érték fogalma bár különbözik, mégis egymástól szorosan elválaszthatatlanul összetartoznak, úgy ahogy a fiatal szerelmesek a Szajna partján járnak kéz a kézben, napsütésben és hiszik azt, hogy örökké össze fognak tartozni.

Előbb csak érdeklődünk bizonyos dolgok iránt, majd megismerjük azokat, a magunkénak valljuk és beemeljük saját életünkbe, értékrendünkbe, legyen szó öltözködésről, viselkedésről, hobbiról, vagy éppen az antik időmérők iránti tiszteletről.