Test & Lélek

A JÓ EGÉSZSÉGET NEM LEHET MEGVÁSÁROLNI, A JÓ EGÉSZSÉGET KI KELL ÉRDEMELNI


Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

Csak szólok: a koleszterincsökkentők hatástalanok a szív- érrendszeri betegségek megelőzésében. Ha csak ennyi lenne vele a probléma, már az is épp elég nagy baj volna, hiszen Magyarországon — és sok más országban is — a szív-érrendszeri betegségek következtében hal meg a legtöbb ember. Nem csoda, hogy az 1980-as évek végén hatalmas reményeket fűzött a belgyógyászat a sztatinok alkalmazásához, amelyekről azt állították, hogy csökkentik a vér LDL koleszterin szintjét, ezáltal csökken az érelmeszesedés és az infarktusok száma.

Test & Lélek / LUKÁCS György

Korábbi cikkekben már megismerkedtünk a power suit fogalmával, avagy a hatalom és a hierarchiában betöltött magas pozíció kinyilatkoztatásával öltözködésünkben. Arról azonban még nem esett szó, hogy egy ilyen erőteljes vizuális üzenet csakis akkor működhet, ha nem hagyjuk figyelmen kívül az emberi tényezőt sem, amely nélkül a legkarakteresebb öltözék is csupán élettelen szövet. Pedig ha valaki valóban tekintélyt parancsoló megjelenésre vágyik, annak el kell sajátítania a hozzá tartozó testbeszédet is, melynek egyik legbeszédesebb formája a járásunk.

Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

A statisztikák és a valóság is azt mutatja, hogy a lakosság egészségi állapota több, mint aggasztó. Egyetértek abban, hogy tenni kell valamit, méghozzá minél előbb, hogy ez a negatív irányú folyamat megforduljon. Ne várjunk a csodára, mert azzal csak az idő telik, az állapot sajnos nem javul.

Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

     Eljutottunk odáig, hogy az egészséges táplálkozás rendkívüli eredményekkel bíró lehetőségét, a paleo-ketogén étrendet /PKD/, annak lényegét bemutattam az olvasóknak. Ez egy hús-zsír alapú étrend, bizonyos esetekben meghatározott zöldségekkel és kevés gyümölccsel kiegészítve. Ezt a cikksorozatot azzal szeretném befejezni, hogy megválaszolom azokat a kérdéseket, amelyeket a legutóbbi írásom végén írtam. Az elmúlt hetekben kiderült, hogy mivel a kérdések szinte mindig válaszokat várnak, nincs ez másként most sem.


Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

SOVÁNYKÁK ÉS KÖVÉRKÉK

Akik azért fordulnak hozzám, mert szeretnének változtatni az alakjukon, szinte...
Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

Ezért ne aggódj a konditeremben 45 felett!

Aggódsz… hogy nem fogsz eligazodni a rengeteg idegen gép-csoda között? Hgy...
Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

Tévedések hálójában: a kockás has

A tévedések őserdeje nagyon szövevényes, tele zsákutcákkal. Érdemes lenne utat...
Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

Ez nem mehet így tovább!

Nézegeted magad a tükörben és igyekszel kitalálni,  hogyan tetszenél a...