THE OUTFIT - EXTRÁKKAL

Már az első percek is lélekemelő intenzitásúak. A főszereplő, aki köznapi szóhasználattal élve bespoke szabó, a kora reggeli órákban kinyitja patinás kis szalonját. Az évszám 1956. Hogy ennek van-e bármi jelentősége, nem tudnám megmondani, talán csak annyi, hogy meghatározza a cselekmények idősíkját. Belép az ajtón, leveszi a kabátját, majd vizet forral teához, s közben hozzá készül a munkához, kiszabni egy új öltönyt. Miközben a lenyűgöző képsorokat látjuk, a szabász úr gondolatait halljuk, aki a narrátorként exponálja gondolatait az öltönyről, az öltözködésről, és arról, ami ezek mögött van, ami az átlagos szemlélő számára többnyire láthatatlan. Szinte leírhatatlan érzés egy magamfajta bespoke mániás embernek nézni ezeket a felvételeket és hallgatni Leonard szavait. Az ember ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy hozzászóljon, hogy kommentálja a látottakat, hallottakat. Ám legyen. Az alábbiakban erre teszek kísérletet, kérem tartsanak velem, a jelenet szövegét lentebb idézem, majd ezt követően olvasható a kommentárom. A jelenet egyébként a facebook oldalunkon megtekinthető:

“Ránézésre úgy tűnhet, hogy egy öltöny két részből áll: egy zakóból és egy nadrágból. Ám ez a két, látszólag egységes darab, négy különböző szövetből készül: pamutból, selyemből, moherből és gyapjúból. Ez a négy anyag összesen 38 különálló darabba van szabva. Ezen darabok méretezése, formázása, egymáshoz illesztése pedig nem kevesebb, mint 228 lépést igényel. Az első lépés tehát a méretezés. De a méretezés nem pusztán annyit tesz, hogy fogjuk a mérőszalagot, ennyi és ennyi hüvelyk itt, annyi és annyi ott… nem, nem, nem…  Nem tudsz jó öltönyt készíteni, amíg meg nem érted, hogy kinek készíted. 

Minden ruhadarab elárul valamit. Láttam én már urakat belépni az üzletbe és azzal kérkedni, hogy “Ó engem nem izgat mit viselek!”, és feltételezve, hogy ez igaz, ez is elárul valamit, nem?  Szóval, ki az ügyfél, és mit akarsz elmondani róla? Egy férfi belép az ajtón, mit tudsz megfigyelni rajta? Félénk alkat? Netán görbe, mint a bot? Vagy magabiztosan áll, egyenes derékkal, kihúzva magát? Tavaszias pasztellekben pompázik, figyelmet követelve magának? Vagy inkább a szürkék és barnák embere, aki beleolvad a rohanó tömegbe? Az illető elégedett a társadalmi helyzetével? Vagy magasabb polcra kívánkozik? Emberünk vajon ki szeretne lenni? És kinek van alávetve? Végy róla méretet, és ha megértetted hogy ki is ő, akkor készen állsz, hogy hozzákezdj.”

Velős gondolatok, nemdebár? Ez a néhány mondat is elegendő tartalmat érint ahhoz, hogy akár órákat lehessen róla beszélgetni, vagy hosszú oldalakat lehessen elemzéssel teleírni. Persze, nem fogok visszaélni a türelmünkkel, de azért néhány érdekes dolgot szeretnék hozzáfűzni. A legtöbben valóban nem tudják mennyire komplex dolog egy öltöny, hát még, ha egy bespoke darabról van szó. Leonard megemlíti hány fajta anyagból és hány darabból áll egy öltöny, valamint azt is, hogy a munkafolyamatban több mint 200 munkafázis van. A gyapjú és a selyem ugye evidens, hiszen itt a szövetről és a bélésről van szó. A mohair már kissé trükkösebb, mert ez az elem a vásznazásra utal, hiszen az ún. köztes vásznak, tartalmazhatnak lószőrt és kecske szőrt, a vászon konkrét karakterétől és funkciójától függően. A pamut pedig ezeknek a vásznaknak az ún. borítását szolgálja, azaz egy plusz rétegként értelmezendő a struktúra vázát alkotó vásznak és az öltönyszövet között - a pamut érintkezik közvetlenül az öltönyszövettel.

És akkor Leonard még egy szót sem említett arról, mindez mennyi időt vesz igénybe. Ha az átlagember csak annyit megért, hogy egy konfekció öltöny legyártása kb. 17 perc, egy normál úriszabósági öltöny cirka 17 óra, míg egy bespoke öltöny 60-100 óra között van, már az nagy dolog lenne. Laikusként talán elképzelni sem tudjuk, mennyire összetett dolog pl. a formázás, ami jellemzően vasalási műveleteket takar. 

Nemrég visszakerült hozzám egy öltöny, aminek a nadrágját szűkíteni kellett, mert a tulajdonosa eleget fogyott ahhoz, hogy ez a művelet indokolt legyen. Egyuttal a zakót is elhozta, azt szerette volna, ha kissé csökkentjük a mellzseb mélységét, mert, mint mondta, a díszzsebkendője “eltűnik” benne. Aligha gondolta volna, hogy a tisztítási tortúra és a hozzá tartozó szakszerűtlen vasalás következtében a zakó lényegesen komolyabb beavatkozást igényelt - úgy másfél óra volt a vasalási korrekciós művelet, hogy minden elem a helyére kerüljön. Egy zakó esetében a vasalás az egyik legkényesebb művelet, mert minden mozdulat javít rajta, ha szakszerű, és ront rajta, ha nem az. 

Visszatérve Leonardra, a méretezést említi, mint az öltöny készítés első lépését. Itt a szabásminta elkészítésére kell gondolni, ám ettől függetlenül tökéletesen igaz a megállapítása arról, hogy a méretek ismerete önmagukban a legkevésbé sem adnak elegendő információt arra, hogy jó öltönyt készítsünk valakinek. Már csak fizikai értelemben is számos tényező van, amit a mesternek látnia, érzékelnie kell. Ezek közül néhányat Leonard is megemlít, pl. a testtartás. Igen fontos, hogy az alany görnyedt vagy feszes tartású, csapott válla van vagy egyenes, milyen szögben állnak a karjai, netán milyen a láb görbülete. Mindezekről semmit nem mondanak a méretek - ezért is fontos alaposan szemügyre venni az ügyfelet. És ezen a ponton még csak valóban a fizikumról beszéltünk.

Az ideális öltöny karakterét természetesen a személyiségjegyek is meghatározzák - hogy mást ne mondjak, előfordulhat, hogy valakihez illik a széles, spicces rever, de van olyan karakter is, akihez egyáltalán nem. Ugyanide tartozik a színek, minták világa is. Van, akit lebeszélek a mintás öltönyről, de van, hogy egyenesen ajánlom ezt az alternatívát - az ember életvitelének, szakmai vagy társadalmi pozíciójának függvényében. Szóval, “Végy róla méretet, és ha megértetted hogy ki is ő, akkor készen állsz, hogy hozzákezdj.” - bizony, jól mondja Leonard.