A GENTLEMAN „LÉNYEGTELEN” TULAJDONSÁGA

Két olyan férfit ismertem eddig, aki élete minden pillanatában úriember maradt. Az egyik az édesapám volt, a másik a fiam. Éveken keresztül napról napra, a legkülönbözőbb helyzetekben figyelhettem meg őket. Az apámat gazdagon és szegényen, főnökként és alkalmazottként, boldognak és szomorúnak is láttam. De sohasem tett vagy mondott olyasmit, ami nem illik úriemberhez.

A fiamat óvodáskorától egészen egyetemi éveinek végéig követhettem. Mikor elérkezett számára a munkavállalás ideje, figyeltem, hátha találok valamit, ami nem illik egy gentlemanhez. Eddig nem jártam sikerrel. Sandy, ugyanúgy, mint édesapám, mindenkivel udvarias, mindenkihez kedves. És nemhogy nem mond, de nem is gondol rosszat senkiről.

Biztosan úgy vélik, hogy egy ilyen emberre nagy csalódások várnak. Kihasználják majd, fájdalmat okoznak neki. Mostanáig nem történt ilyen. Ahogy édesapámmal sem. Neki az volt a meggyőződése, hogy az úriember többet ad az életben, mint amennyit elvár és kap. Az angol író, Geoffiey Madan jelentette ki, hogy majdnem minden megbocsátható egy embernek, ha rendelkezik a gentleman alapjában véve lényegtelen tulajdonságaival.

Mert ki is a gentleman? Olyan ember, aki mindenkivel udvarias és szívélyes, nem csupán azokkal, akik hasznára lehetnek. Ügyel saját felelősségeire, és nem a másokéval foglalkozik. Aki többet ad magából, mint amit embertársaitól vár. Aki becsületesen és jókedvvel közeledik mindenkihez. Ezek az én elvárásaim. Sajnos, jómagam sem mindig tudok eleget tenni nekik.

Akárhogy is, egyben biztos vagyok. Sohasem bocsátottam volna meg magamnak, ha Sandyből nem próbálok gentlemant nevelni. Boldogan vallhatom, szerencsém volt apámmal, éppúgy, mint eddig a fiammal.

Bizonyításul két apró történet. Édesapám a negyvenes évek végén az Ügetőverseny elnöke volt. Ebben a tisztben kellett felügyelnie a fogadások és a versenyek tisztaságát, a hajtók tisztességét és szabályszerű viselkedését és a lovak drogmentes szereplését. Hogy ezt a feladatot a lehető legerélyesebben és szigorúan teljesítette, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy engem, saját fiát hat hónapra kitiltott a pályáról, mert kiskorúként fogadtam a kasszánál egy versenyre édesanyám nevében.

Más alkalommal három napra eltiltott egy hajtót, mert az kegyetlenül bánt a lovával a verseny finisében. Fizetnie is kellett. Apám tudta, hogy a zsoké feleségének azon a héten született meg a harmadik gyereke. Mikor a versenynap végén hazafelé indultunk, a sofőrt az istállók felé irányította. Kiszállt a kocsiból, és jelentős összeget nyomott a hajtó markába. Gratulált neki, s kérte, vegyen ajándékot a feleségének és a gyereknek. Amikor megkérdeztem, hogyan lehetséges, hogy megbüntette a hajtót, azután pedig megajándékozta, azt felelte: megszegte a szabályokat, tehát büntetnem kellett, de mint privát ember természetesen örülök gyereke születésének, és ennek akartam jelét adni. Hát körül belül ez az, amit egy gentlemantől elvárhatunk.

Sandy hétéves lehetett, amikor tanító nénije azt tanácsolta nekünk, vegyük ki az iskolából, mert nem felel meg az „elvárásoknak”. Aznap este megkérdeztem a fiamat, mit gondol a tanító néniről. „Remek asszony - felelte Sandy -, nagyon szeretem”. A biztonság kedvéért átvittük egy másik iskolába. Ott is rögtön boldog volt, és már a második nap azzal a hírrel érkezett haza, hogy igazi barátot sikerült szereznie a suliban. Eric volt a neve. Hülye módon megkérdeztem Sandyt, hogy Eric hapa, vagy haoli? Hawaii nyelven a hapa keveréket jelent (Sandy is keverék, hiszen mamája félig japán), a haoli pedig fehér embert. Sandy azt válaszolta: „Nem tudom.”

Másnap, amikor elmentem érte az iskolába, bemutatta nekem Ericet, aki olyan fekete volt, mint a pikk ász. Elszégyelltem magam buta kérdésem miatt.

Meggyőződésem, hogy egy gentleman különleges illatot áraszt, amit azonnal megérzek, mihelyst a közelébe lépek. Ezt nem a ruhája, a kölnije, a szivarja ontja. A jóindulat aromája sugárzik egy gentlemanből; a közvetlenség, mellyel mindenkit megajándékoz a környezetében. Ahogy az apám és a fiam.