A WHISK(E)Y KÓSTOLÁS MŰVSZETE

Mikor Winston Churchillt arról kérdezték, miként kedvelte meg a whisk(e)yt, azt válaszolta, hogy bizony kitartó szorgalommal tanulta csak meg szeretni. Pedig minden idők leghíresebb angol miniszterelnöke hírhedten kifinomult ízléssel és óriási tapasztalattal rendelkezett az italok terén. Tény, ami tény, az arab gyökerekre visszatekintő, de az írek és skótok által tökéletesített nedű valóban nem „itatja” magát, és akadnak fajtái, melyeket, ha túl korán próbálunk ki, talán egy életre elmegy a kedvünk a próbálkozástól. Szerencsére, az elsőre élvezhetetlenül markánsnak tetsző whisk(e)y élvezete nagyon is elsajátítható képesség!

A kóstolás ugyanis kicsit olyan, minta a szépirodalmi művek olvasása. Nemcsak hogy kellő háttértudással kell rendelkeznünk, hogy megértsük mi is akadt a kezünkbe, de meg is kell tanulnunk a megfelelő technikát alkalmazva feldolgozni és megemészteni tapasztalatainkat. Annál is inkább, mert az élet vizének is nevezett ital felettébb kiterjedt kultúrával rendelkezik, s a releváns műveltség, valamint a vele járó szakzsargon is elég változatos. Marketing okokból még a maga whisk(e)y szó írásmódja sem egységes (többnyire az írek és amerikaiak írják e-vel), nemhogy a felhasznált alapanyagok és a készítés módja. Ha azonban betartunk néhány alapvető szabályt, mikor próbára tesszük ízlelőbimbóinkat, jó eséllyel kiigazodunk majd a kesernyés kortyok komplex világán. Lássuk hát lépésről lépésre mire kell odafigyelnünk kóstoláskor!

1.  Felkészülés

Talán triviálisnak tűnik, de mielőtt belevágnánk a kóstolásba, elengedhetetlen, hogy megtegyük a megfelelő előkészületeket, a körülmények ugyanis hangulatunktól a hőmérsékletig bezárólag nagyban befolyásolják a fogyasztás élményét. A legjobb, ha szobahőmérsékleten, nyugodt, semmiképp sem búsulós vagy dühös lelkiállapotban kóstolunk. Az eszközöket tekintve be kell szereznünk megfelelő ivóalkalmatosságot, lehetőleg ún. sniffer poharat, de annak hiányban egy boros vagy konyakos pohár is megteszi, mivel ezeknek felfelé keskenyedik a szája, így elősegítve az értékes aromák benntartását. A klasszikus, egyenes whisk(e)ys pohár inkább hétköznapi fogyasztáshoz való. Fontos, hogy a pohár minden adag esetén legyen tiszta, mert az üveg falán lerakódó szennyeződés befolyásolhatja az ízélményt. 

Lehetőleg ne kóstoljunk üres gyomorral, együnk egy pár falatot legalább egy órával a kóstolás előtt, viszont tartózkodjunk az intenzív ízektől, így a csípős, fűszeres ételektől, mert ezek is módosíthatják ízérzékelésünket. Bekészíthetünk kóstolófalatokat is, melyek legyenek neutrálisak (pl. zabfalatok) kivéve persze, ha már nem felfedezni, hanem kiegészíteni szeretnénk egy-egy adott karakterjegyet. Ebben az esetben olyan komplementer ízélmények is szóba jöhetnek, mint az étcsokoládé, a sós karamell, vagy akár egy jó szivar is, melyek a már felfedezett aromákra erősítenek rá. Az adagokat tekintve, egyszerre nagyjából kétujjnyi, kb. 2 cl italt töltsünk ki, így elkerülhetjük, hogy a kóstolás ivászatba csapjon át.

2. Szemrevételezés

Hiszik vagy sem, a következő lépés, hogy alaposan megvizslatjuk a whisk(e)yt, a szín ugyanis sokat mesélhet az italról. Az avatott szemek kikövetkeztethetik az érlelés módját, idejét, és a hordó típusát. A gin tiszta színétől a melasz sötét árnyalatáig gyakorlatilag bármilyen árnyalattal találkozhatunk, melyet a jobb lepárlók a hordós érleléssel, és nem színezékekkel érnek el. A mélyebb színek például sherry hordós érlelést sejtetnek, míg a rezes/rózsás színek portóit. A szín mellett a folyadék forgatásával megállapításokat tehetünk a szíverősítő alkoholtartalmára vonatkozóan, ugyanis minél lassabban fut le a pohár falán keletkezett,  whisk(e)y „könnyének” is nevezett olajos lecsapódás, annál erősebb a párlat. Mivel a whisky önmagában is magas alkoholtartalommal rendelkezik, ez főként akkor fontos, ha egy normál whisk(e)yt egy hordó erősségű változattal hasonlítunk össze. 

3. Illatolás

Az ízlelés előtti utolsó lépcsőfok a szaglás, amely viszont elengedhetetlen, hogy teljes képet kapjunk egy whisk(e)ről. Míg kóstolással csak az alapízeket fogjuk tudni majd beazonosítani, illatok felismerésével már különféle zamatokat is megállapíthatunk. Óvatos szimatolással vizsgáljuk meg az italt, mert az alkohol könnyen felszívódhat az orr nyálkahártyáján, és ha túlterheljük a szaglóreceptorainkat, akkor tompulnak az érzékek is. Ilyenkor a csukló megszagolásával „újraindíthatjuk” szaglórendszerünket. Fontosak a semleges környezet és az egészséges légutak, mert például az erős illatokkal rendelkező ételek, vagy a megfázásos betegségek blokkolhatják a tiszta érzékelést. 

4. Ízlelés

Ahogy a bornál, a whisk(e)y esetében is alapszabály, hogy nem csak úgy „tarkóra dobjuk”. Kortyoljunk annyi folyadékot, amennyi elfedi a nyelvünket, forgassuk meg a szánkban, kicsit ízlelgessük, és csak azután nyeljük le. Erre azért van szükség, mert egy feles lehúzásával nem leszünk képesek minden érzékelő felütet lefedni, ezáltal lemaradunk a legtöbb érzékelhető ízről és aromáról. Hat alapvető ízkategória van: a fás, a tőzeges, a gyümölcsös, a fűszeres, a gabonás és a virágos. Egy ízkeréket használva ezt a hat alapízt további, egyre konkrétabb ízekre bonthatjuk. Például egy alapvetően tőzeges whisk(e)y lehet füstös, ipari, vagy orvosságos érzetű, és azon belül is szenes, jódos, esetleg kormos. Egy gyümölcsös lehet citrusos, esetleg almás, kompótos, ne adj isten süteményes aromájú. A kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy mire emlékeztet az illatolás és az ízlelés által érzékelt zamat.

5.  Vizezés

Hígítás útján rejtett aromákat is feltárhatunk, azonban korántsem mindegy hogyan és mennyi vizet adunk az italunkhoz. Először mindig kóstoljunk víz nélkül, és ha kíváncsiak vagyunk a kissé hígabb változatra, akkor csakis tiszta forrás vagy szűrt vizet használjunk, sosem csap vagy ásványvizet. Kezdetnek csak egy-két cseppet adagoljunk, és hagyjuk, hogy a kölcsönhatásba lépett alkoholmolekulák feltárják a teljes ízpalettát. Ennél a pontnál érdemes kitérni a jégre is. Bizonyos országokban, például Japánban hagyománya van a jég használatának, és tény, hogy a lassú olvadás valóban fokozatos hígítást is eredményez. Azonban a túlzottan lehűlt ital érzéketlenné teszi a szájüregünket, és tulajdonképpen gátolja az érzékelést. Persze, ha nem kimondottan kóstolás a cél, főleg melegebb évszakokban és éghajlatokon, kimondottan jót tesz némi jég, de amennyiben komplexebb ízeket szeretnénk felfedezni, akkor inkább hanyagoljuk.

6. Test és lecsengés

A test az a szájérzetnek nevezett tapasztalat, amit a whisk(e)yből az ízeken túl érzünk. Érezhetjük az italt testesnek, nehéznek, könnyednek, selymesnek, olajosnak, bársonyosnak, viaszosnak, stb. Miután lenyeltük az italt, a kezdeti ízek megváltozhatnak, felerősödhetnek, vagy épp módosulhatnak. Az ivás után velünk maradt szájérzet, és az utólag érzékelt ízek elegye a lecsengés. Egy whisk(e)y lecsengése lehet egy pillanatnyi, vagy akár hosszú percekig, esetleg még tovább tartó utóhatás, és könnyen előfordulhat, hogy egy elsőre kevésbé megnyerő párlatot csak a lecsengés után találunk kellemesnek. A test érzékelése és az azt követő lecsengés teszi teljessé a kóstolás élményét, s csak ezek értékelése után vonhatunk le komolyabb következtetéseket.

Végezetül, engedjenek meg egy javaslatot mindazoknak, akik esetleg rendszeresen szeretnének kóstolni. A pohár mellé készítsenek be tollat és papírt is, és ha csak tehetik, naplózzák felfedezéseiket, összefoglalva a szín, az illat, az íz, valamint a lecsengés tapasztalatait. A jegyzetelés elősegíti, hogy rátaláljunk „saját” whisk(e)yinkre, vagy legalább arra az ízcsoportra, amely az óriási választékból leginkább megfelel ízlésünknek. Most már nincs más hátra, kellemes kóstolást kívánok, fogyasszanak egészséggel, de felelősségteljesen! Ahogy az írek mondjak: Sláinte!